Összes oldalmegjelenítés

2012. október 26., péntek

Kiegészítés a komplexekhez

A komplexekkel kapcsolatos bejegyzésem kiváltott némi érdeklődést:), ezért néhány dolgot még tisztáznék gyorsan ezzel kapcsolatban. (Egyébiránt kedves olvasóim, van komment opció a bejegyzések alatt;)). 
A két komplex kivitelezése szerintem világos. A használatukkal kapcsolatban néhány ötlet:
 Tartsuk észben, hogy mindkét komplexből egy ismétlés 5 gyakorlatot tartalmaz. Ez meglehetősen komoly terhelés, úgyhogy óvatosan a sorozatokkal. A gyakorlatban ez több módon vitelezhető ki.
Ha kifejezetten erőfejlesztés a cél, akkor keress egy akkora bellt, amekkorával biztosan meg tudod csinálni, és egy ismétléseket hajts végre kezenként. Ha már kettők, esetleg mennek magabiztosan, akkor érdemes lehet egy nagyobb bellt bevonni a játékba.
Ha erőállóképességre gyúrsz, akkor érdemes létrákat csinálni. Ne feledd, hogy 1 ismétlés 5 gyakorlat, tehát egy ötös létra tetején már 75 ismétlésnél tartasz! A létrákat érdemesebb lehet alacsonyabban, mondjuk a hármas magasságban megállítani.
Természetesen lehetséges kombinálni két (vagy négy) bellt, és mondjuk az egyeket nagyobb bellel, a kettőket és hármakat kisebb bellel csinálni. 
Az alsó komplex annyiban különbözik a fej fölöttitől, hogy itt dupla bellel végezzük a munkát. Nyilván itt is mindenkinek az egyéni képességeihez kell igazítania az adagjait, a személyes tapasztalatom az, hogy az alsóból a dupla terheléssel együtt is többet bírtam, amikor elkezdtem a komplexeket. 
Mikor hagyd abba? A javaslatom az, hogy ne várd meg, amíg ténylegesen nem tudod végrehajtani az ismétlést. A fej feletti verziónál ez különösen kellemetlen következményekkel járhat. Általában véve is igaz, nem csak ezeknél a gyakorlatoknál, hogy érdemes abbahagyni, amikor elérjük azt, amit Michael Boyle "technical failure" ('technikai bukás') néven emleget. Ez annyit jelent, hogy akkor hagyjuk abba, amikor a technika elkezd széthullani; egyetlen ismétlést sem számolunk, amelynek a kivitelezése nem hibátlan. Ha ezt őszintén csináljuk, biztosan számíthatunk rá, hogy a progresszió viszonylag lassú lesz, viszont nagy mértékben csökkentjük a sérülés esélyét, és egészséges, folyamatos fejlődést érhetünk el.
Ha valakinek van kedve ezekkel kísérletezni, minden visszajelzést örömmel fogadok! 

2012. október 25., csütörtök

Szinkronblog: a pihenés

Ez a bejegyzés a szinkronblog-sorozat része, amelyben részt vesz Zsolti, Darky, Gergő és az emelj blog csapata

A mai téma a pihenés, amely az edzés-étkezés-pihenés szentháromság teljes jogú, de talán leginkább elhanyagolt tagja. 
Gyakran fordul elő, hogy beszélgetek valakivel, akinek az edzése valahogy nem hozza igazán a kívánt eredményeket, vagy sűrűn tapasztal túledzettségi tüneteket. A harmadik kérdés általában az, hogy mennyit alszik az illető naponta. A válasz rendszeresen valahol 4 és 7 óra között van. Sokan állítják, hogy ez az alvásmennyiség nekik "elég", de a problémáik akár az edzés, akár a munka területén nem ezt mutatják. Az elégtelen mennyiségű alvást alvásdeprivációnak (alvásmegvonás) nevezzük, erről fogok most írni néhány gondolatot. Az alvásdepriváció széles skálán mozog kezdve onnan, hogy a napi szükséges 8 (Dan John szerint 9)  óra helyett csak 6-7 óra jut, odáig, hogy egy vagy több alvás teljesen kimarad. Az alvásmegvonásos kísérletekben általában csak pár (mondjuk 4) órát hagyják aludni az alanyokat, vagy teljes egészében ébren tartják őket egy éjszakán át. Általános tanács: ha nem aludtál, ne sportolj!
 
Az elégtelen mennyiségű alvásnak számtalan kellemetlen hatása van a szervezetre, amelyeknek egy része súlyos hatással van a sporttevékenységre is. 

A legnyilvánvalóbb hatás a fáradtság, ami a gyakorlatban a kognitív és motoros képességek csökkenésében nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy kevésbé vagyunk képesek összetett feladatokat megoldani, romlik a nyelvi megértés szintje stb. Ennek közvetlen hátrányát érzékelhetjük például egy új sportmozgás megtanulásánál. Mivel gyengül a figyelem, nő a sérülésveszély is: a fáradt, kialvatlan ember könnyebben hibázik gyakorlás közben, különösen ha az edzés közbeni természetes fáradtság is beüt. Ez olyan mértékig lehet veszélyes, hogy időnként sérvvel vagy izomszakadással járó sérüléseket tulajdonítanak az alvásmegvonás hatásainak.

A hosszabb távú alvásmegvonás komoly hatással lehet a hangulatunkra, súlyosabb esetben komoly pszichés betegségek kialakulásához is vezethet. Ha el is tekintünk ezektől, a hangulatingadozás megint csak hatással van az edzésre, mert csökkenti a motivációt, elmegy a kedvünk az egésztől, vagy éppen úgy állunk neki, hogy "na jó, gyorsan túlesek a mai edzésen". Ez ritkán vezet új rekordokhoz, gyakrabban sérülésekhez :)
 
Tudjuk, hogy az edzés stresszhatásként éri a szervezetet, és többek között immunválaszt is kivált. Az alvásmegvonás azonban gyengíti az immunrendszert bizonyos hormonok kiválasztásának felborításán keresztül. Ez, a nyilvánvaló hatásai mellett a sporttevékenység eredményességét is gyengíti. Hasonló a helyzet az emésztéssel: mivel az alvásmegvonás csökkenti az emésztés hatékonyságát, az edzés után bevitt tápanyagok nem tudnak olyan hatékonysággal beépülni, mint célszerű volna; ez hatással lehet mind a hipertrófiára (izomnövekedésre), mind az energiaraktárak feltöltésére. Ehhez a hatáshoz hozzáadódik a növekedési hormon csökkenő szintje, amely az erőedzésben megint csak kritikus fontosságú lenne. A hosszú távú alvásmegvonás egyébként a cukorbetegség kialakulásában is szerepet játszhat, úgyhogy mindenképpen célszerű kerülni. 

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy az alvásmegvonás minden szinten megtámadja a sportteljesítményünket: romlik a végrehajtás minősége, nő a sérülésveszély, a szervezet nehezebben heveri ki az edzés okozta terhelést, és kisebb hatékonysággal hajtja végre a visszaállító folyamatokat, amelyek tulajdonképpen a fejlődést okozzák; ezen felül romlik az általános munkateljesítményünk, gyengül az immunrendszer, felborul a hormonháztartás, ráadásul jóval veszélyesebbek leszünk másokra (pl. autóvezetés közben). A fentiek fényében nem túlzás azt állítani, hogy a pihenés éppen olyan fontos része a sportban elért fejlődésnek, mint maga az edzés vagy a táplálkozás.

Mit tudunk tenni, ha mégsem jön össze a 8 óra, esetleg jóval elmaradunk tőle? Dave Grossman az On Combat című könyvében foglalkozik a kérdéssel, és azt javasolja, hogy amennyi lehetőségünk van aludni, azt használjuk ki. Ha belefér egy fél órás szunya délután, ne hagyjuk ki! Minden perc, amit alvással töltünk, csökkenti az alvásmegvonás hatásait, és segít a szervezetnek visszaállítani az egészséges egyensúlyi állapotot (homeosztázist). Krónikusan keveset alvóknak ezért kifejezetten javasolt keresni a nap folyamán egy kis plusz alvásidőt, amivel közelebb maradhatnak az egészséges alvásmennyiséghez. Ha egyszeri nagyobb alváskimaradás volt, a teendő egyszerű: hagyjuk ki a következő napi edzést, aludjuk ki magunkat, és aztán mehet minden a rendes kerékvágásban.
No mars aludni! :D  


2012. október 22., hétfő

Kombinatorika ;)

Az elmúlt hetekben intenzív kísérletezésben voltam. A TRX-ről írtam már, a kettlebellről meg mindenki mindent tud, úgyhogy az eszközöket nem kell bemutatni. Olyan edzéstervekkel kísérleteztem, amelyekkel ebből a két eszközből ki tudom hozni a legtöbbet. Próbáltam Dan John szellemében egyszerű, de intenzív edzéseket összepakolni, amelyek nem tartalmaznak l sok gyakorlatot, de mégis megdolgozzák az egész testet
A TRX rendelkezik egy sajátos előnnyel, amit ki tudtam aknázni: anélkül, hogy specifikusan dolgoznék rá, masszív terhelést ad az alkarnak és a törzs izmainak (a híres-neves 'core' :)) A kettlebell esetében ezeket a hatásokat jól ismerjük (bár ebben a TRX verhetetlen egyébként); ennek köszönhetően nem kellett beépítenem külön hasizom-, vagy alkargyakorlatokat
A minimalizálás elég jól sikerült. A kettlebell részt kettő darab, általam összeállított komplexre szorítottam le, amelyeket értelemszerűen váltakozva csinálok: egyik napon az egyiket, másik napon a másikat. Így néznek ki:
Astartes fej fölötti (overhead) komplex:
- clean & press
- snatch
- clean & push press.
Ez egy ismétlés, minden gyakorlat után le kell hozni a bellet. Egyszerű, igaz? Érdemes kipróbálni néhány létrát belőle, ahhoz, hogy átérezzük a gyakorlat szépségét :) Természetesen lehet duplában is csinálni, ha valaki érez hozzá kedvet :D
A második így néz ki:
 Astartes alsó (low) komplex:
- double swing
- double clean
- guggolás
- kitörés hátra/láb, bellek tartó pozícióban.
Ez egy ismétlés. Ha több ismétlést csinálunk, akkor az egyik verzió az, hogy megcsináljuk a - mondjuk - három swinget, clean, három guggolás, és aztán a kitörések; a másik lehetőség, hogy magát a gyakorlatsort ismételjük. Érdekes módon, noha a második verzió több mozdulatot tartalmaz, mert a clean minden alkalommal belekerül, ez a könnyebb.  
Mindig a kettlebell komplexekkel kezdek, méghozzá azért, mert veszélyesebbek a TRX gyakorlatoknál. Különösen a fej fölötti munkánál a fáradtság komoly sérülésveszélyeket rejt, ezért az edzés utolsó szakaszára igyekszem kifuttatni a belles munkát. 

A TRX gyakorlatokat több elv szerint lehet rendezni, de én azt az alapelvet követtem, hogy a fej fölötti kettlebellhez a TRX-en több láb, az alsó komplexhez, több felsőtest gyakorlat tartozzon. A TRX felsőtest gyakorlatoknál lehet pl. az egy húzás - egy nyomás elvét követni, vagy éppen tudatosan egy izomcsoportot támadni egy edzésen belül.  
Egy lehetséges variáció pl. ez:
A nap
- fej fölötti komplex - 8 sorozat
közben
- TRX egylábas guggolás
- TRX chest press

Ezután:
- TRX kitörés (akár tartóban, vagy gobletként tartott bellel)
- TRX Y 
     
B nap:
- alsó komplex - 8 sorozat
közben:
- TRX fallouts 
- TRX fordított evezés

utána:
- TRX atomic push up
- TRX hamstring curl   

Ez persze csak egy a lehetséges megoldások közül, a variációk száma a végtelenbe tart. Amit a tapasztalataim alapján javasolni tudok, ha kombinálni akarjuk a két eszzt:
- Az intenzív kettlebelles munka menjen le az edzés első felében
- Ne ugyanazt az izomcsoportot támadjuk a bellel, mint a TRX-szel egy sorozaton belül. Ha ugyanazt az izomcsoportot dolgoztatjuk a két eszközzel egy edzésen, a bell legyen az első, a TRX a belles munka után jöjjön. (Inkább essek pofára chest press közben, mint kapjak egy nehéz vasgolyót az arcomba floor press közben.)
- A nagy mennyiségű swing nem igazán kompatibilis a nagy ismétlésszámú TRX-es munkával: ennek okára mindenki rájön, amikor megpróbálja kikötni a cipőfűzőjét edzés után, vagy épp lecsavarni egy ásványvizes üveg kupakját :)   

Ha valakit a TRX hidegen hagy, a komplexek kipróbálását akkor is érdemes lehet beiktatni egy változatos napon; egész sajátos módon sütik meg a célzott részeket ;)

2012. szeptember 30., vasárnap

Alacsony ismétlésszám vs magas ismétlésszám - cikk és vita

Még egy cikkről szeretnék írni, ill. az azt követő vitáról is, egy olyan témában, amely szinte mindenkit érdekel, aki erőedzéssel, testépítéssel foglalkozik, és amit örök témának tekinthetünk: a sok ismétlés kis súllyal vs kevés ismétlés nagy súllyal problémáról van szó. 
Erről a kérdésről mindenkinek megvan a maga véleménye, és talán valamilyen mértékben konszenzus is kialakult: a legtöbb kézikönyv nagyjából azt a képletet követi, hogy
- közepes súly - közepes-nagy ismétlésszám: hipertrófia;
- nagy súly - kis ismétlésszám: erőnövelés.
Ez persze durván le van egyszerűsítve, és a variánsok száma a végtelenbe tart, de általában ezt fogadhatjuk el kiindulási elvként.
Ennek mintegy megcáfolásaként jelent meg egy írás az Applied Physiology, Nutrition, and Metabolism c. folyóiratban, amelynek a kivonata megjelent a neten is, itt olvasható. A cikk lényege a következő: a kis súllyal és nagy ismétlésszámmal végzett gyakorlatok éppen olyan hatékonyan fejlesztik az izomzatot, mint a nagy súllyal és kis ismétlésszámmal végzettek, ha fáradtságig végezzük az ismétléseket, azaz az utolsó két-három ismétlés már nehezen megy. Ez különösen hasznos lehet sérült, vagy idősebb sportolóknál, akik nem tudnak nagyobb súlyokat mozgatni.

Sajnos ebből a rövidebb összefoglalóból nem sok minden derül ki sem a kísérletek elvégzésének mikéntjéről, sem arról, hogy mik volnának ezek a "kisebb súlyok". 

Megjelent azonban egy hosszabb vitairat, amelyben négy, az erőedzésben szakértőnek számító edzőt kérdeztek meg arról, hogy mi a véleményük erről a kísérletől. Itt valamivel többet tudunk meg az eredeti vizsgálatról. A következők derültek ki: 4 sorozatot végeztettek combfeszítésből (leg extension) bukásig az 1RM 30%-kal egy csoport alannyal, és ugyanennyit 90%-kal egy másik csoporttal, azzal az eredménnyel, hogy az első csoport nagyobb mértékű fejlődést ért el. Az ismétlésszámokban mintegy négyszeres eltérés mutatkozott: az első csoport kb. 96, míg a második kb. 20 ismétlésre volt képes. 
Még mielőtt elszaladnánk eladni a tárcsáink nagy részét:), a vitairat résztvevőinek megjegyzései felhívják a figyelmet néhány problémára.
- A tanulmány nem vizsgált egyetlen köztes állomást sem, pl. az oly népszerű 60-75%-os tartományt. James Kieger bemutat egy korábbi kísérletet, amely az 1RM 60%-áig folyamatosan emelkedő fehérjeszintézist mutatott ki. (Ezt érdemes megnézni, mert a teljes kísérlet részletesen le van írva.) Alan Aragon egy másik összefoglaló írásra utal (kivonata, ami sajnos pont a lényeget nem tartalmazza, itt), amely a 60-85%-os tartományban találja a legnagyobb hipertrófiát.
- A tanulmányban csak a fehérjeszintézist figyelték, a fehérjedegradációt viszont nem, márpedig a két folyamat együttesen határozza meg az izomnövekedést.
- Megkérdőjelezhető a gyakorlatválasztás is. Sokan tapasztalják, hogy a lábak hipertrófiáját a némileg magasabb ismétlésszám jobban serkenti, mert a lábaink folytonos használatban vannak, ezért nagyobb stimulusra van szükségük. Ráadásul a combfeszítés nem optimális a lábgyakorlatok között sem. Borge Fagerli megjegyzi, hogy szeretne látni valakit, aki 4 sorozatot végez guggolásból 30%-kal tényleges elfáradásig. Van benne igazság :D
- A tanulmány túl rövid időtávot fogott át. 

A dolog szerintem több szempontból is tanulságos. Adott egy cikk, amit leközölt egy tudományos folyóirat, és ami első ránézésre a hagyományostól nagy mértékben eltérő megközelítést tesz lehetővé az izomtömegnöveléshez. Azonban ha megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy a bizonyíték nem annyira bizonyít semmit :) Minden cikket és új felfedezést érdemes lehet erős kritikai szemüvegen keresztül nézni, mert attól, hogy leírták, még nem biztos, hogy igaz. Valószínüleg akkor járunk a legjobban, ha türelmes és kitartó munkával azt kísérletezzük ki, hogy nekünk mi a legjobb, leghatékonyabb módszer, függetlenül attól, hogy másnak mi működik és mi nem.

2012. szeptember 22., szombat

Swing és deadlift - cikk

A minap egy igen érdekes cikk jelent meg a T-Nation honlapján Bret Contreras tollából Are Heavy Kettlebell Swings Better Than Deadlifts? ('Jobb-e a nagy súlyos swing, mint az elemelés?') címmel. A cikk maga itt olvasható, de azoknak a kedvéért, akiknek nincs kedvük, idejük stb. elolvasni, összefoglalom a tartalmát.Az alább következők tehát nem az én gondolataim, hanem Contreras cikkének főbb elemei.

A cikk elején a szerző a swing ellentmondásos megítéléséről beszél, miszerint egyesek utálják, mások imádják; de véleménye szerint akik utálják, nem ismerik fel a csípő forgatónyomatékának jelentőségét ennél a gyakorlatnál.
Ezután kapunk egy leírást arról, hogyan is néz ki egy jó swing, a fontosabb pontokat kiemelve, amiket ismernie kell mindenkinek, aki megtanult swingelni :) Kapunk egy videót is:

A swing megtanulása sok más gyakorlatban is igen jól hasznosítható. Aki tud swingelni, annak Contreras szerint nem lesz gondja a guggolással, felhúzással és a hip thrusttal sem, mert az alapvető mozgáselemeket ("hátraülés", kifelé mutató térdek stb.) már elsajátotta a swinggel. 

A nagy súlyos swinget tehát tekinthetjük az elemelés és az olimpiai emelések remek kiegészítő(!) gyakorlatának. A szerző hozzájutott egy 48 és egy 92(!) kg-os bellhez, és ezekkel swingelt:
A videón 8 ismétlést végez a nagyobbikkal, de pár hét alatt 20 ismétlésig ment fel, és javaslata az, hogy mivel a swing nem rendelkezik olyan pusztító hatással, mint a max. elemelések, akár heti két-három alkalommal is beiktathatóak. 

Contreras egy érdekes kísérletet is végrehajtott. Ebben a kísérletben azt mérte, hogy milyen függőleges és vízszintes erők hatnak a guggoló és a hajoló (hinge)* stílusú swingnél, 32 és 64 kg terhelést használva. A táblázatból (az első táblázat a cikkben) kiderül, hogy a guggolás stílusú swing valamivel nagyobb függőleges (bár a nagyobb súlynál gyakorlatilag nincs különbség), míg a hajolás stílusú jóval nagyobb (50% körüli eltérés) vízszintes erőcsúcsokat mutat. Ez kifejezetten hasznos lehet például sprintereknek, ahol a vízszintes erő generálása kulcsfontosságú a sebesség szempontjából. 
[Meg kell jegyezni, hogy a kísérlet ebben a formában nem fogadható el tudományos eredménynek: sem a résztvevők számáról, neméről, koráról, edzettségi állapotáról stb. nincs infó, sem arról, hogy az adatok statisztikailag szignifikánsnak, azaz érvényesnek tekinthetők-e. - A.]

Contreras egy másik tanulmányt is idéz, ahol többek között a swing közben bekövetkező izomaktiváció látszik. Látható, hogy a farizmok (gluteus maximus is medius) erősen aktiválódnak, de még inkább a comb hátsó részén található izmok, amelyek a lábszár hajlításáért és a csípő egyenesítéséért felelnek. (Csak érdekesség, hogy e második tanulmány szerzője Pavellel is dolgozott, aki egész félelemtes mértékű izomaktivációkat produkált 32 kg-os swingnél.) 

A cikk ezután felveti azt a problémát, hogy noha a kettlebellel kapcsolatos kutatások száma örvendetesen nő, a vizsgálatok egy alapvető hibába csúsznak bele: kis súlyú bellekkel dolgoztatják a résztvevőket. A szerző egy tanulmányt idéz, ahol 32-essel dolgoznak, a legtöbb cikk azonban ennél kisebb súlyokkal végzett kísérletekről számol be. Contreras véleménye szerint a gyártóknak nagyobb súlyt kéne helyeznie (hehe, szóvicc) a nagyobb súlyú kettlebellek gyártására, az edzőtermeknek pedig ezek megvételére. 

Ezután a szerző két fontos dologra hívja fel a figyelmet: az egyik Paveltől származik (aki szintén idézi valahonnan): ez a medence fontosságáról szól az emelésekben, a medence billentésének komoly szerepe van akár a csípő fölött emelünk, akár guggolunk vagy a földről emelünk fel valamit. A másik jelentős dolog, hogy amikor a bell eléri a csúcspontot, óriási húzóerőt fejt ki, és így nagy veszélyt jelent a gerincre, a gyakorlók pedig hajlamosak ilyenkor egy pillanatra kiengedni a feszítést, ezzel sérülésnek téve ki magukat. A válasz értelemszerűen az, hogy ilyenkor feszíteni kell. 

Contreras ezen a ponton tér rá az elemeléssel való összehasonlításra, és arra jut, hogy a dinamikus elemelésnél (dynamic effort deadlift, akármit is jelentsen ez), jobb a nagy súlyos swing, a következő okokból:
- nagyobb a csípő mozgástartománya;
- a dupla felső fogás jobban fejleszti a fogáserőt;
- a hosszú gyorsító fázis miatt tényleges ballisztikus gyakorlat.

A cikk végén négy opciót találunk a nehéz swingekhez: T-bar, Hungarian Core Blaster (szintén egyfajta T-bar), KettleClamp (egykezes súlyzóra erősíthető kettlebell fül), és óriási kettlebellek.

Érdekes, hogy a cikk nem említi a dupla swinget mint opciót, pedig szerintem ez a legkézenfekvőbb megoldás, és a csípő szempontjából a dinamikája mérsékelten tér el az egy belles változattól: a szélesebb állás és valamivel mélyebb eresztés mellett is a felhozatalt a csípő végzi, ha jó a gyakorlat.

* Van valakinek jó tippje, hogyan kéne a hinge-et magyarra fordítani?

2012. szeptember 8., szombat

Minimalista program(ok)

A mai bejegyzés egy gondolatkísérlet folyománya, amelynek lényege az volt, hogy meddig lehet minimalizálni az edzést? Azaz meddig lehetséges redukálni az eszközök és a gyakorlatok számát, úgy, hogy még valamiféle értelmes edzés legyen a végeredmény. 
Egyébként üdvözlök minden idetévedt nyelvészt:)
A kérdésfeltevés elsőre öncélúnak tűnhet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nem teljesen az, méghozzá azért, mert manapság nem ritkák az olyan típusú kérdések, miszerint "szeretnék erősödni, de csak háromszor húsz percem van rá egy héten, és semmilyen eszközöm nincs hozzá. Mit csináljak?" Erre nem feltétlenül jó válasz az, hogy "Gondold újra!", mert ad absurdum előfordulhat, hogy valakinek tényleg szűkös az idő- és eszközkerete. 
A minimalizált programokkal a fő probléma természetesen az, hogy nagyon sokat kéne markolni nagyon kevés gyakorlattal. Gondoljuk végig. A teljesség igénye nélkül a következő izmokat kéne átmozgatni: vádli, combfeszítő, combhajlító, farizom, hasizmok, gerinc stabilizátor izmai, széles hátizom, mellizom, lapocka-közelítő, trapézizom, vállizom, tricepsz, bicepsz, alkar. Ez a felsorolás pedig egy csomó finomságot még nem vesz figyelembe, pl. hogy a farizomból van kétféle, a vállizmoknak van elülső, középső és hátsó része, és így tovább. A mozgások ezen felül áthaladnak a boka, a térd, a csipőizületen, a gerincen, a vállizületen, a könyökön, a csuklón, mindenféle irányokba. 
Elég világos, hogy ennyiféle izmot ennyi izületen át nem könnyű egészen kis számú gyakorlattal megmozgatni. Ebből következően az egyik alapelv, hogy csak kompozit, több izületen áthaladó, sok izmot igénybe vevő gyakorlatokból építkezhetünk. 

Egy


Az abszolút redukciót értelemszerűen egy gyakorlat jelentené.Ez nem hagy túl nagy mozgásteret a kombinációknak:); mindenféle eszköz nélkül igen fogós kérdés. Amennyiben egy kétkezes súlyzó rendelkezésünkre áll, de valami bizarr okból csak egy gyakorlat erejéig, akkor a válaszom - és ezzel láthatóan nem vagyok egyedül - a gyakorlatok királya, az elemelés lenne. Ennél a gyakorlatnál a nagy dinamikus terhelés mellett, amelyet a láb és a csípő kap, a felsőtest jelentős része is keményen dolgozik, mivel ezek az izmok pedig statikus terhelést kapnak: ők tartják meg a súlyt. Azonban ha valakinek rendelkezésére áll elegendő súly, akkor nem túl realisztikus, hogy csak felhúzást végezzen.
Mi a helyzet akkor, ha pl. csak egy kettlebell áll rendelkezésre és egyetlen gyakorlatot szeretne végezni? Ez már jóval véleményesebb kérdés, de nálam a török felállás* jönne ki győztesen - legalábbis egy kezdő esetében. Ennek a gyakorlatnak a zsenialitása abban rejlík, hogy mire háton fekvésből felállunk a súllyal, gyakorlatilag minden izületünkön áthalad a mozgás, és a legkülönbözőbb statikus és dinamikus terhelések érvényesülnek. (Ha valaki részleteiben kíváncsi a hatásokra, hajtson végre egy ismétlést viszonylag nagy súllyal úgy, hogy minden egyes fázis után megáll néhány pillanatra és megfigyeli, hol feszülnek épp az izmok.) 
Ami a saját testsúlyt illeti, én némi csalásra szavaznék: valamilyen burpee jellegű gyakorlattal büntetném az illetőt (szigorúan fekvőtámaszos variáció), azonban vegyük észre, hogy ez lényegében két gyakorlat: egy fekvőtámasz és egy guggolásból felugrás kombinációja. Tény és való, hogy rendesen átmozgatja a testet, és némi variálással egész tűrhető erőgyakorlattá alakítható (pl. a fekvőtámasz pozíciót kitartjuk (plank jelleggel), aztán egykezes támasz, az ugrásnál pedig egy lábról rugaszkodunk el). 

Kettő 

Két gyakorlat esetén a lehetőségek sokkal bőségesebb tárháza áll rendelkezésre. Ilyen gyakorlás akár reális is lehet, amennyiben valaki az alapsportja mellett szeretne kiegészítő erőedzést végezni. 
Ha súlyzóban gondolkodunk, kész receptek is rendelkezésre állnak. Pavel válasza pl. az elemelés - fekve nyomás kombinációja, ami valóban jelentős részben lefedi a test főbb izomcsoportjait. Az alapelv mindenképpen egy alsó test - egy felső test gyakorlat lenne, ha egy kicsit tágabbra akarjuk hagyni a határokat, akkor ilyen felosztásban:
- alsó test: elemelés vagy guggolás
- felső test: fekve nyomás vagy vállból nyomás (mili press).
Ezeket tetszés szerint akár cserélgetve egy egyszerű, de masszív erőnövelő programot kapunk. Itt az egyik bökkenő az, hogy az eszközpark növekszik: a fekvenyomás teljes terjedelmében csak padon művelhető (bár kiváltható padlónyomással), a vállból nyomáshoz pedig nem árt egy állvány, amiről levesszük a súlyt. 
Ezen a ponton akár az olimpiai emelés valamelyik gyakorlata is beléphetne egyébként, de ezek technikailag sokkal nehezebbek, mint az alapvető erőgyakorlatok, hobbistának csak akkor merném javasolni őket, ha súlyemelésben profi szakembertől tudják elsajátítani a mozdulatokat. 
A kettlebell esetében az alapprogram gyakorlatilag adva van Pavel által: swing és török felállás. Anélkül, hogy szentségsértést akarnék elkövetni, venném a bátorságot középhaladóknál a swinget snatchre cserélni. Ez a gyakorlat a swing minden előnye mellett a karokat és a vállövet intenzívebb munkára kényszeríti. Természetesen kisebb sorozatszámokkal tudunk dolgozni, de az erőnövelésnél ez inkább előny, mint hátrány. 
Ha semmilyen eszköz nem áll rendelkezésre, a két gyakorlatra megint csak találunk kész receptet: Pavel Meztelen harcosát, amely a guggolás és a fekvőtámasz nehezített variációit tartalmazza. Az egylábas guggolásnál jobb alsótest erősítő gyakorlatot valóban nem lehetne találni. A fekvőtámaszt (amennyiben van rá lehetőség) én húzódzkodásra cserélném. Miért? A húzódzkodás egyrészt a teljes testsúlyunkat használja, másrészt nagyon könnyen variálható a fogások változtatásával, a láb emelésével, nyújtásával, így ténylegesen a teljes felsőtestet tudjuk vele dolgoztatni. Az egykezes fekvőtámasz - noha kiváló, és nehéz gyakorlat - kevésbé variábilis, a kéz helyzetét pl. igen szűk határok között tudjuk változtatni felborulás nélkül. Kétségtelen tény, hogy a húzódzkodásnak van némi eszközigénye, de kis kreativitással alig van olyan hely, ahol ne találhatnák alkalmas felületet hozzá.
Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a fekvőtámasz variációk száma a végtelenhez tart: Steve Cotter a saját testsúlyos gyakorlatok enciklopédiájában szó szerint tucatjával mutatja be a verziókat; ha tehát elrugaszkodunk a meztelen harcostól, rengeteg módon tudunk fekvőtámaszozni, bizonyos mértékig változtatva a bekapcsolt izmokon is; azonban ezen változatok túlnyomó többsége - szerintem - nem vitelezhető ki egy kézen, vagy legalábbis csak egészen magas erőszinten.

Három

Ez az a pont, ahol elszabadul a pokol: szinte tetszőleges mennyiségű variációt lehet legyártani, és itt már olyan programokról tudunk beszélni, amelyek önállóan is megállják a helyüket, akár hosszabb távú edzéstervként.
Ha kétkezes súlyzóról és három gyakorlatról esik szó, szerintem mindenkinek az erőemelés triásza ugrik be: guggolás, elemelés, fekvenyomás. Ennél jobb három gyakorlatos erőnövelő programot megítélésem szerint nem is nagyon lehet összerakni. Persze itt is lehet variálni, bár ekkor már nem ragaszkodunk szigorúan a három gyakorlathoz. Az esetleges alternatívákat megint csak az olimpiai súlyemelés világában keresném, de lásd a fenti megjegyzést.
Ha kettlebellhez szeretnénk három gyakorlatot választani, megint csak sok lehetőség áll rendelkezésre, azonban a guggolást (goblet squat vagy rack squat) mindenképpen érdemes bevenni a repertoárba, hiszen ennél intezívebb láberősítő gyakorlatot keresve sem találnánk. A másik két gyakorlatban biztosan annyi variáns, ahány gyakorló (persze az is lehet, hogy sokan a guggolást is elhagynák. Nekik üzenem, hogy tessék több Dan Johnt olvasni :D). Elképzelhető egy "tiszta" felsőtest gyakorlat pl. a mili press képében, és egy egész test gyakorlat, ami lehet TGU vagy éppen snatch; de képbe jöhetnek olyan, szintén az alsó és felső végtagokra egyaránt ható mozdulatok, mint a push press, vagy éppen a bottom up clean. (Szándékosan nem hozom fel a clean and press-t, mert az olyan, mint a burpee: két gyakorlat, ami egy:).)
Saját testsúllyal célszerűnek tűnik az alsó test - törzs ("core") - felső test megosztás. Ez nagyjából a fenti két gyakorlatos kombinációjának kiegészítése lehet: harmadiknak beszúrhatunk plankot, felülést, lábemelés, vagy egyéb, tetszés szerinti hasizomgyakorlatot. 

Úgy vélem, hogy ennél több gyakorlatnál már nem beszélhetünk minimalista edzéstervről: négy gyakorlatból szinte bármilyen eszközzel alapos, mindenre kiterjedő edzéseket tudunk összeállítani.

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy két gyakorlattal már egész tűrhető edzéstervet lehet készíteni, amennyiben valaki mindenképpen egy erősen redukált gyakorlatsorra akar támaszkodni; azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az emberi testen számtalan izomcsoport található, amelyek a különböző testrészek mindenféle mozgatását végzik. Ennek megfelelően, noha a kompozit, több izomcsoportot megmozgató és több izületen áthaladó gyakorlatok abszolút előnyt élveznek, ezekből is többre van ahhoz szükség, hogy az edzésünk ténylegesen kiterjedjen az egész testre. Ha valaki azzal a problémával szembesül, hogy kevés idővel és esetleg minimális eszközparkkal rendelkezve kell megoldania az erőedzést, érdemes inkább több gyakorlatot váltogatva egy kicsit bővíteni a végrehajtott mozgások számát, mint ugyanazt a két gyakorlatot ismételgetni minden alkalommal. 
No és persze: gondold újra! :D Az embernek arra van ideje és energiája (meg eszközparkja), amit fontosnak tart...

* A videóban Steve Cotter egy érdekes variánst mutat be.